2014. augusztus 3., vasárnap

Kardoslepkék különös viselkedése


A kardoslepke (Iphiclides podalirius) méreténél és kinézeténél fogva elég feltűnő jelenség, könnyű felismerni csíkozásáról és a hátulsó szárnyak nyújtott, hosszú végéről, még röptében is azonosítható. Ezzel a szép, mondhatni elegáns lepkével találkoztam kerékpározás közben Cseresznyés és az autópályára való felhajtó között, tűző napsütésben. Pontosabban nem is eggyel, hanem sokkal. Több példány körözött egy helyen, egy földes út és az aszfaltos út találkozásánál. Megálltam, hogy szemügyre vegyem őket. Összesen körülbelül heten lehettek. Az egyik döglött példányra és mellé, több lepke is leszállt, nézegették, és mintha fel akarták volta támasztani. Aztán a figyelmük egy másik, szintén a földön lévő lepkére terelődött, amely alig húzta magát. Körülötte repdestek, aztán egy, majd még egy mellé szállt, és mintha segíteni akartak volna neki, hogy újból szárnyra kapjon. Nagy sokára ez a beteg (?) lepke erőt gyűjtött és a sok buzdításra felszállt. Aztán továbbra is ott keringtek csoportosan. Úgy 10 percig figyeltem őket, majd tovább mentem. Az interneten és a határozókban a kardoslepkék viselkedéséről nem sokat találtam, csak azt, hogy általában a példányok magányosan fordulnak elő. Hogy ennek a jelenségnek, vagy nevezzük viselkedésnek, mi lehet az oka, nem tudom. Ennyire összetartóak lennének? Mindenesetre érdekes.

Az elpusztult példány

Amint az elpusztultra rászáll a másik


Az alig vánszorgó lepkéhez odamegy a társa

Itt már két lepke van mellette



Mellesleg a lefotózott lepkéknek, pár kivétellel, le volt törve az egyik „kardjuk”. 
Kicsit bővebben a kardoslepkéről itt és itt lehet olvasni angolul. 
A kardoslepke Magyarországon védettnek minősül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése