2016. augusztus 16., kedd

Állatkínzás a szépség és az emberi egészség "érdekében"

Úgy van vele az ember, hogy amiről nem tud, az nem zavarja. Tudtam, hogy bizonyos gyógyszereket állatokon tesztelnek, főleg fehéregereken és patkányokon, de őket nem szimpatizálom túlzottan. Amikor felröppent néha egy hír a majmokon való kísérletezésről, az felháborított, de még akkor nem tudtam ennek a mikéntjéről. Aztán ráakadtam egy cikkre, amely részletesen, képekkel illusztrálva leírta a kozmetikumok és tisztálkodási szerek tesztelését, és hogy ehhez nyulakat, cicákat és kutyákat is használnak. Na ez kiverte nálam a biztosítékot! Pár hétig kísértettek a képek. Az én kedvenceimmel ne kegyetlenkedjenek, ne kínozzák őket, és ne az én nevemben! Senki ép elméjű nem iszik sampont és nem ken a szemébe egy kanálnyi kézkrémet. És főleg nem ismételten. Ezeket a teszteket úgymond azért végzik, hogy nekünk ne legyen semmi bajunk a termékek használatától. 

Csakhogy van. Nekem legalábbis, és a környezetemben is tudok jó pár embert. Biztos mással is megesett, hogy a zsíroldó mosogatószer szinte a bőrét is levitte az ujjáról, pedig csak egy kicsit használta. Egyik kolléganőm arra panaszkodott, hogy az új és drága arckrémétől (egy dermato-kozmetikum!) begyulladt a szeme. Mondtam neki, ne kenje a szeme köré. Nekem egy szemránckrémtől gyulladt be a szemem és a szemspiráltól. Szintén márkásak voltak, mindkettőt kidobtam. Aki allergiás (egyre többen vagyunk, és egyre több mindenre), annak sokszorta rosszabb. Bizonyos samponoktól (híres, tévében reklámozott márkák) rettenetesen húzódik és viszket a fejbőröm, másoktól pattanások jelennek meg a fejemen. Kipróbáltam egy tucatnyi márkát, míg végül találtam egyet, amit eltűr a bőröm. Már azon voltam, hogy visszatérek a háziszappanhoz és ecetes vízzel öblítek (mint gyerekkoromban a nagyanyámnál). Mellesleg egy ismerősöm ezeket használja a mosáshoz, mert a mosóporokra allergiás. Tüsszög a szaguktól, és apró, piros, viszkető kiütések lesznek a testén, ha mosóporral mosott ruhát vesz fel. Ugyanakkor a parfümökre is allergiás.

Visszakanyarodva az állatokon való teszteléshez, felvetül bennem a kérdés: feltétlenül szükséges ez? Szerintem a végeredmény erősen kétségessé teszi a hatékonyságukat, tehát nagyrészt indokolatlanok. Ugyanerre a következtetésre jutottak egyes tudósok is, és új módszereket fejlesztettek ki: emberi sejteken, szöveteken végzett kísérleteket, melyek relevánsak, és nem kegyetlenek.

Miután utánanéztem, megdöbbenve tapasztaltam, hogy minden kozmetikumom, tisztálkodási szerem állatokon volt tesztelve, egy márka kivételével. Ez sok növényi kivonatot használ, organikusakat, amennyiben lehetséges, és főleg természetes anyagokat. De elég drága.
Eldöntöttem, hogy ezentúl olyan termékeket fogok vásárolni, amelyek nem voltak állatokon tesztelve, vagyis Cruelty Free-t (kegyetlenség-menteset). Arra számítottam, hogy jó mélyen kell a zsebembe nyúlnom ehhez. Kinga javaslatára elmentem egy bio termékeket áruló boltba. Nem minden termék volt Cruelty Free, de találtam, ami nekem kellett. És jóval kisebb volt az áruk, mint a patikában a dermato-kozmetikumoknak. Összetevőiket illetően főleg természetes alapanyagokat tartalmaznak, és eddig meg vagyok elégedve velük. De hát mindenki tudja, hogy a természetes anyagok a legjobbak, lásd uborka-,  gyümölcs-, tejfölös, joghurtos, mézes pakolások az arcra, olivaolajas, tojásos pakolás a hajra, stb.

A Humane Society International többek között azért is küzd, hogy betiltsák vagy legalábbis csökkentsék az állat-kísérleteket. Ha egyetértetek a céljukkal, írjátok alá a petíciójukat. Érdemes figyelni a facebook oldalukat, mert sok aktuális információt tesznek közzé.

Itt találjátok az állatokon tesztelő márkák listáját.

Az alábbi linkeken kereshetitek a nem kegyetlenkedő gyártókat:
http://www.leapingbunny.org/guide/brands
http://features.peta.org/cruelty-free-company-search/index.aspx

Az elismert kegyetlenség-mentes, állatokon nem tesztelt termékek logói.


Arról, hogy hogyan ismerjük fel a kegyetlenség-mentes termékeket, egy útmutató itt:
http://ethicalelephant.com/cruelty-free-vegan-labels-logos/

És a hamis logók felismerésében segít ez a cikk:
http://www.crueltyfreekitty.com/cruelty-free-101/cruelty-free-bunny-logo/


Kíméljük meg az állatokat a felesleges szenvedésektől, legyünk emberségesek velük szemben is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése